Jegyvásárlás

Kezdőoldal / Jegyvásárlás

művész


Zs. Vincze Zsuzsa
2

Zs. Vincze Zsuzsa

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes szakmai vezetője

Díjak:
Népművészet Ifjú Mestere
Magyar Érdemrend Lovagkeresztje, 2014
Harangozó Gyula-díj, 2016
Magyarország Érdemes Művésze díj, 2020

SZAKMAI ÉLETRAJZ – (hivatalos neve: Zsuráfszkyné Vincze Zsuzsanna)

A népművészet és a tánc iránti érdeklődés határozta meg…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes szakmai vezetője

Díjak:
Népművészet Ifjú Mestere
Magyar Érdemrend Lovagkeresztje, 2014
Harangozó Gyula-díj, 2016
Magyarország Érdemes Művésze díj, 2020

SZAKMAI ÉLETRAJZ – (hivatalos neve: Zsuráfszkyné Vincze Zsuzsanna)

A népművészet és a tánc iránti érdeklődés határozta meg egész gyermekkorát és középiskolás éveit. Pécsett, a Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépiskolában érettségizett és szerzett óvónői diplomát. Kisgyermek korától táncolt különböző amatőr néptánc együttesekben. Korengedéllyel, még gimnazistaként szerzett hivatásos néptáncoktatói engedélyt. Mindezek mellett, az első országos táncház-vezető tanfolyam elvégzése után (már az 1970-es évek végétől), az elsők között tanított rendszeresen táncot és éneket az első budapesti táncházakban a Muzsikás együttessel. A táncházmozgalom – e nagy horderejű népművészeti és közművelődési mozgalom – kezdeteitől, aktív résztvevője, lelkes közvetítője és népszerűsítője volt.

A középiskola elvégzése után Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar nyelv és irodalom, valamint néprajz szakon szerzett diplomát. Szakdolgozatát a nyugati székelység táncaiból írta. Sokat gyűjtött Erdélyben, néprajzi gyűjtései anyagát az MTA Táncosztálya őrzi. (Pl. A néptánc kutatás szempontjából addig fehér foltként említett Vajdaszentivány gazdag és bonyolult táncait elsőként volt alkalma felgyűjteni, lefilmezni, megtanulni, majd később tanítani szerte az országban és külföldön egyaránt.)

Egyetemista évei alatt először a Bartók Táncegyüttesben táncolt, Tímár Sándor tanítványaként, majd hamarosan a Párhuzam csoport, későbbi nevén a Kodály Kamara Táncegyüttes táncosaként, professzionális keretek között folytatta táncos pályafutását. Ez idő alatt hivatásos előadóművészi engedélyt szerzett, valamint a Népművészet Ifjú Mestere kitüntető címet nyerte el.
Rövid ideig táncolt az Állami Népi Együttesben, dolgozott a Népművelési Intézet Táncosztályán, de csak első gyermeke megszületése után találta meg valódi szakmai és magánéleti útját, hivatásos táncosként a legendás Kodály Kamara Táncegyüttesben, férje, Zsuráfszky Zoltán mellett, aki akkor már a kivételes szakmai nívójáról elhíresült táncegyüttes művészeti vezetője volt.

1990-ben, követve férjét, aki időközben elnyerte a Budapest Táncegyüttes művészeti vezetői posztját, előbb táncosként, majd hosszú évekig tánckarvezetőként tevékenykedett az ország egyik legpatinásabb hivatásos néptáncegyüttesében.
Már itt, a Budapest Táncegyüttesben elkezdte dramaturgiai, forgatókönyvírói tevékenységét (pl. Csárdás! – A Kelet tangója, mesedarabok stb.), a táncpedagógusi és előadóművészi munkája mellett.
Évtizedeken keresztül, több alkalommal tanított az Egyesült Államokban, Kanadában, Japánban, Európa számos országában csakúgy, mint Ausztráliában, mindenütt a magyar népi kultúra nagyszerűségét, gazdagságát hirdetve.
Később, a Honvéd Együttes, majd a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szakmai vezetőjeként teljesedett ki az a sokrétű tevékenység, amellyel saját alkotó munkája mellett, Kossuth-díjas férje művészi munkájában is méltó partnerként tudott közreműködni.
A táncházmozgalom kezdeteitől folyamatosan részt vesz a legmagasabb szakmai színvonalon működő hivatásos néptáncegyüttesek munkájában, egész életében hagyományos kultúránk ápolásáért, néptáncművészetünk méltó, művészi elismertségéért fáradozott, s ma is e célok érdekében tevékenykedik.

Az általa színpadra írt táncjátékok, tematikus táncelőadások, nagyszabású, új, történelmi táncprodukciók (pl. Boldogasszony vendégség, Benyovszky, Dracula utolsó tánca, Dózsa, A Tenkes kapitánya, Kiegyezés/ 150), olyan monumentális és jelentős helyszíneken kerültek bemutatásra, mint a Szegedi Szabadtéri Játékok, a Művészetek Palotája, vagy a Nemzeti Táncszínház, s éveken keresztül játszották, nézők tízezrei előtt itthon és a határainkon túl egyaránt.
Ifjúsági és gyerekdarabok, népszokás műsorok forgatókönyvei jellemzik munkásságát. Többek között a Táncoló tavasz, Téli tánc, Tündérmese, Sárkánymese, Mátyás, a világ királya, amely nagy sikerű műsorok szintén több száz előadást értek meg, s rengeteg fiatallal ismertették és szerettették meg hagyományos kultúránkat. Ezen darabok minden esetben a néphagyományt tekintik alapnak, alkalmazva azt a sok ismeretet és tapasztalatot, amelyre a magyar néptánc, a népzene, valamint a népköltészet és a népi kultúra területén tett szert.

Dramaturgiai feldolgozásai közül egyik legfontosabb a 2016-ban, a Nemzeti Színházzal közös produkció, a Körhinta c. darab (rendező: Vidnyánszky Attila) forgatókönyvírói és dramaturgiai megfogalmazása, amelyet 2017-ben a Csíksomlyói passió című nagysikerű előadás követett, amelyben néprajzi szakértőként és táncdramaturgként működött közre. 2018-ban az Egri csillagok előadással folytatódott a sikeres sorozat, melyben táncdramaturg-koreográfusi munkát látott el Zs. Vincze Zsuzsa. A három előadás a Nemzeti Színházon túl, Magyarország területén belül és kívül is telt házzal megy azóta is. Legújabb munkái a Szögedi nemzet című, illetve a Betyárvilág c. táncjáték szintén kedvelt darabja a néptáncot kedvelő közönségnek.
Az eredeti táncok rendszeres tanításával hivatásos táncosok nemzedékei kerültek ki keze alól. Így pl. az Élő Martin Archívum sorozat táncos szakmai felkészítésében is nagy szerepet játszott, amely sorozat példaértékű a néptáncművészet „újkori” történetében.
Mindezek mellett és a napi rendszerességgel végzett táncpedagógusi munkája mellett, koreográfusként is számos alkotásával gazdagítja a táncegyüttes műsorait, több folklór- koreográfiája színesíti az együttesi repertoárt, de tematikus, táncszínházi koreográfiáival is egyre gyakrabban jelen van a Magyar Nemzeti Táncegyüttes életében. Egyik ilyen alkotása Méregkeverők címmel elnyerte az Országos Zalai Kamaratánc Fesztivál koreográfusi fődíját.

Hasznosítva néprajzi ismereteit, a különféle műsorok jelmezeit – mint a népviseletek szakértője – , értőn gondozza, így jelmeztervezőként is hozzájárul az ország legnagyobb hivatásos néptáncegyüttese, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes néprajzilag kifogástalan megjelenéséhez.

Férje szakmai tudására, művészi tehetségére mindig is nagy elismeréssel és alázattal tekintett, nem tolakodott a nyilvánosság elé, inkább a háttérből segítette azt és végezte mellette saját munkáját, immár több, mint harminc éve.
Négy gyermekük van, boldog, kiegyensúlyozott házasságban élnek.

Ballada

Ballada

Nemzeti Táncszínház
  • A táncjáték forgatókönyvét Hules Endre ötletéből írta
BEMUTATÓ - SZRLM

BEMUTATÓ - SZRLM

Nemzeti Táncszínház
  • Koreográfia
BEMUTATÓ GYIMES

BEMUTATÓ GYIMES

Nemzeti Táncszínház
  • Művészeti asszisztens
Benyovszky Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Benyovszky Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • A táncjáték forgatókönyvét írta
BUDAPESTI BEMUTATÓ - BETYÁRVILÁG • Magyar Nemzeti Táncegyüttes

BUDAPESTI BEMUTATÓ - BETYÁRVILÁG • Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Nemzeti Táncszínház
  • Forgatókönyvíró, dramaturg, jelmeztervező, társrendező
BUDAPESTI BEMUTATÓ SÁRKÁNYMESE

BUDAPESTI BEMUTATÓ SÁRKÁNYMESE

Nemzeti Táncszínház
  • Rendező
Csárdás! - a kelet tangója

Csárdás! - a kelet tangója

Weöres Sándor Színház
  • Jelmeztervező, művészeti munkatárs
Csipkerózsika

Csipkerózsika

Pécsi Nemzeti Színház
  • A forgatókönyvet írta és az eredeti népi szövegeket válogatta
Csipkerózsika

Csipkerózsika

Nemzeti Táncszínház
  • Forgatókönyv
Csipkerózsika Óvodás beavató bérlet 6

Csipkerózsika Óvodás beavató bérlet 6

Nemzeti Táncszínház
  • Írta és az eredeti népi szövegeket válogatta
Dózsa - Tánckrónika Dózsa György tetteiről

Dózsa - Tánckrónika Dózsa György tetteiről

Nemzeti Táncszínház
  • Jelmez
DRAKULA

DRAKULA

RaM-ArT Színház
  • Forgatókönyv, dramaturg, jelmez
Drakula utolsó tánca

Drakula utolsó tánca

Nemzeti Táncszínház
  • Forgatókönyvíró, dramaturg, a rendező munkatársa, jelmez
Élő Martin Archívum Kalotaszeg Karmelita udvar

Élő Martin Archívum Kalotaszeg Karmelita udvar

Nemzeti Táncszínház
  • Jelmez
Folklór-kalendárium I. Molnár István Bérlet IV.

Folklór-kalendárium I. Molnár István Bérlet IV.

Nemzeti Táncszínház
  • Jelmez, művészeti munkatárs
Gyimes

Gyimes

Nemzeti Táncszínház
  • Művészeti asszisztens
Kalotaszeg • Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Kalotaszeg • Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Nemzeti Táncszínház
  • Művészeti munkatárs
Kárpátok visszhangja

Kárpátok visszhangja

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Koreográfia
Kárpátok visszhangja - Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Kárpátok visszhangja - Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Általános 2
  • Koreográfus - Harangozó-díjas, érdemes művész
Körhinta

Körhinta

Szarvasi Vízi Színház
  • Művészeti főmunkatárs, forgatókönyv, dramaturg, jelmeztervező
Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Magyar Nemzeti Táncegyüttes "SZÉKELY DÓZSA GYÖRGY"

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Zsuráfszky Zoltán ötletéből írta
Magyar Nemzeti Táncegyüttes - Betyárvilág

Magyar Nemzeti Táncegyüttes - Betyárvilág

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Forgatókönyvíró, dramaturg, jelmeztervező, társrendező
Magyar Nemzeti Táncegyüttes - Kárpátok Visszhangja

Magyar Nemzeti Táncegyüttes - Kárpátok Visszhangja

Hírös Agóra
  • Koreográfia
Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Barbárok

Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Barbárok

Győri Nemzeti Színház
  • Rendező-koreográfus
Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Végvárak, vitézek / LISZT ÜNNEP 2023

Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Végvárak, vitézek / LISZT ÜNNEP 2023

Müpa
  • Társrendező-koreográfus / Codirector-choreographer
MITEM - Körhinta

MITEM - Körhinta

Nemzeti Színház
  • Dramaturg
Napszédítő

Napszédítő

Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár
  • Koreográfus, jelmez
NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJA  - emlékest

NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJA - emlékest

Margitszigeti Színház
  • Jelmeztervező
NTSZ 20 – Össztánc

NTSZ 20 – Össztánc

Nemzeti Táncszínház
  • Alkotó - Magyar Nemzeti Táncegyüttes
Sárkánymese

Sárkánymese

Nemzeti Táncszínház
  • Rendező
Sárkánymese – Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Sárkánymese – Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Várkapitányság Nonprofit Zrt.
  • Rendező-koreográfus és a mesét színpadra írta, dramaturg, jelmeztervező
Sírnak a harangok…

Sírnak a harangok…

Nemzeti Táncszínház
  • Koreográfia
SZABADSÁG, SZERELEM! Tánc-szín-játék Petőfi Sándor életéről

SZABADSÁG, SZERELEM! Tánc-szín-játék Petőfi Sándor életéről

Margitszigeti Színház
  • Társrendező, koreográfus
Szatmár

Szatmár

Nemzeti Táncszínház
  • Művészeti munkatárs
Szatmár • Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Szatmár • Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Nemzeti Táncszínház
  • Művészeti munkatárs és jelmez
Szatmár • Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Szatmár • Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár
  • A rendező-koreográfus munkatársa, jelmeztervező
Tündérmese

Tündérmese

Nemzeti Táncszínház
  • A mesét színpadra írta
Tündérmese

Tündérmese

Magyar Színház
  • A meséket színpadra írta
Tündérmese Napsugár bérlet IV.

Tündérmese Napsugár bérlet IV.

Nemzeti Táncszínház
  • A mesét színpadra írta
Zs. Vincze Zsuzsa-Zsuráfszky Zoltán: A Tenkes kapitánya - Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Zs. Vincze Zsuzsa-Zsuráfszky Zoltán: A Tenkes kapitánya - Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Általános 2
  • Társrendező és a táncjáték forgatókönyvét írta

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!