Az 1929-30-as évek táján egy fiatal, lelkes ám még kiforratlan írójelölt, Clifford Bradshaw Berlinbe érkezik, hogy megírja élete nagy regényét. Ebben az időben Berlin izgalmas és szexi, harisnyatartóban fogadja az idegeneket, táncol és pompázik, olcsón kapható gyönyörökkel csábít bárkit, aki az élvezeteket és a szabadságot keresi. Berlin ebben az időben ugyanakkor meglehetősen szegény, egész családok prostituálódnak, még a felsőbb osztályokból is. Berlin ebben az időben még nem is sejti, hogy a Ruhr-vidék gyárosai mekkora hatalmat adnak majd egy Ausztriából érkező festő, Adolf Hitler kezébe. Az életet átjárja a „dafke” nemtörődömség érzése, a kilátástalanságot elnyomja az alkoholos bódulat, a mámor, és a leplezetlen, fülledt testiség.

Szinopszis:

A danse macabre e különös világába érkezik tehát Cliff, és első írói munkájaként beleszeret egy angol cabaret-énekesnőbe, Sally Bowles-ba, aki a politikáról semmit nem tud, de a férfiakról és saját érvényesüléséről annál többet gondol. S ha már így történt, s megkívánták egymást, hát el is kezdik életüket Fräulein Schneider békés panziójában, mely élet megmaradhatna akár egy békés és konszolidált lányregény vagy egy könnyed operett műfaji keretei közt, ha az emberek nem vágynának mindig egy kicsit többre, vagyis nem ragaszkodnának ahhoz a kevéshez, ami az ő sorsuk, az ő hitt, remélt és vágyott saját történetük – s ha ezzel nem tennék tönkre mások életét.
Amikor Fräulein Schneider bejelenti a zsidó származású gyümölcskereskedővel, Schultz úrral tervezett házassági szándékait, minden megváltozik…

Illetve kiderül, hogy immár semmi sem megváltoztatható…
Az élet, a történelem legnagyobb tragédiái is oly alig észrevehető és „jelentéktelen” apróságokon múlnak, mint egy elkent rúzsfolt az inggallér szövetén – elsőre kicsinynek és lényegtelennek tűnő álmokon, sértődéseken, terveken, ambíciókon áll vagy bukik milliók élete. Gyakran magunk sem sejtjük, nem látjuk, hogy e sok apróságból, hogyan épül fel valami, amit már nem tudunk irányítani. Berlinben sem látja senki, vagy túl későn veszi észre, hogy a formás testű girl-ök kórusa mögül színpadra vonulnak a Harmadik Birodalom rohamosztagosai.
De mi, ameddig még lehet, ameddig együtt van a zenekar, amíg van elég ital, amíg itt vannak e kívánatos lányok, amíg csak élünk mulatni szeretnénk még egy kicsit…

Mi most megmutatjuk, milyen volt egy szerelem, milyen volt az élet, milyen volt a Kabaré, amikor már annyira nem lehetett hinni semmiben, hogy az ember könnyedén elhitt bármit, ami egy percnyi örömöt adott, s mely perc, talán, élete utolsó boldog pillanata volt. (Csikós Attila)