"Karácsony van – amikor a szeretet vágya felfokozódik, ám a szenvedés és magány súlya is megtöbbszöröződik. A kinti világból megrendítő hír jön: a frontokon a katonák elhagyták lövészárkaikat, a semleges zónában égő gyertyákkal karácsonyi dalokat énekelnek, egymást öleli és ajándékozza – szivarral, édességgel, kabátgombbal – francia és német, orosz és magyar katona… Az emberség tehát nem veszett még ki egészen!  A barakk kórház alkalmi lakói e hírtől fellelkesülve karácsonyfát állítanak, ajándékot készítenek, és színházi előadást varázsolnak a semmiből.  S milyen végtelenül reménnyel teli lény az ember:  ebben a félholt világban a rögtönzött kulisszák mögött valóságos szerelem szövődik… Közben felcsendülnek a korra oly jellemző honvéd dalok: „Ha kimegyek a doberdói harctérre“,  „Nem látlak én téged többé“, „Vágják az erdei utat…“

100 évvel a Nagy Háború kitörése után színházunk ezzel a művel állít emléket a magyar katonáknak.