1938-ben járunk Esztergomban, az előhegyi Babits-villában. Pár hónap telt el Babits gégeműtéte óta, aminek következtében a költő elveszítette hangját. A félholt próféta mellett ott van a gondoskodó feleség, Tanner Ilona, aki Török Sophie néven önálló irodalmi karrierről álmodik. De még a betegség idején is csak férje árnyékában tud létezni, mert a költő az utolsó szó jogán megírja a Jónás könyvét és annak lírikus lezárását, a Jónás imáját. Babits, aki megélte és megénekelte már az első világégést is, most az új háború küszöbén beteg gégéje helyett költőségét teszi a boncasztalra, hogy ha kiszakad ajka, akkor is, de kiáltson Ninive ellen. Hisz a szó a prófétáé, a fegyver meg Istené. De mi történik, ha az új kor új Jónása nem a lelkiismeretében, hanem a beszédében fogyatékos? Hogyan nyilatkozik meg a költő, ha a versnek nem olvastatnia kell magát, hanem megszólalnia? Ekkor tör elő a feleségből a művész, a jó asszonyból a tanítvány, az első olvasóból az első értelmező. Babits Mihály művét Török Sophie adja elő, a beteg költővel karöltve, egy különös drámajáték, házastársi rítus keretében, ahol Babits a próféta, Török Sophie pedig a kinyilatkoztató isten. Ketten játsszák el a Jónás könyvét, de többet is megmutatnak a szövegből: hagyják, hogy az allegorikus mű felfedje magát, és helyet kapjon benne mind a történelem, mind magánéletük.

Az előadás létrejöttét az NKA, a Művelődés Háza Esztergom, a Babits Mihály Emlékház, valamint a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium támogatta.

Az előadás ideje: 50 perc, szünet nélkül