Pablo papa műtermében Mayára rátör a bőség az egyébként örökké fogyókúrázó, gitártestű Angéla képében. A valamikori operaénekes nagynéni, aggódik, hogy a rábízott kislány (és kis dakszli-kutyaként agyonszeretett játékhajója) lefogy, amíg a festő papa Párizsban jár. Állandóan etetné Mayát és Mayót, (hajónevén Dakszilont). Jó lenne az egyhangúság helyett valami vicces kaland! Váratlanul Velázquez festménye, a spanyol Izabella királynő udvarából menekült törpe mulattató pontosabban, annak Picasso festette változata – Bobo, megelevenedik. Tengert ugyan nem sikerül varázsolnia, de egy másik, egy szegény artista fiút ábrázoló festményből kigurul egy cirkuszi labda, sőt földgömbbé válik, így Pablo papa műtermébe ugyan beköltöznek a földrészek, még az óceán is, de a kis artista-növendék most már nem fogja tudni segíteni elszegényedett családját. Egy busás jutalom reményében, amiből talán kárpótolhatják a kis Josét, elhajóznak Dakszilon hátán, hogy felvidítsák a mindenki szeretetét kikényszeríteni akaró királynőt.

A hatalmas hullámokon éppen úrrá lesznek, amikor a Mayo-hajó (Dakszilon) zátonyra fut, azaz nem is zátony az, hanem egy újabb menekült, Gabika-bika, aki inkább bujdosik, de nem hajlandó a zsarnok Izabellát azzal szórakoztatni, hogy felökleli egyetlen barátját, a szelídlelkű költő-torreádort, Escamillót. Mayának sikerül egy infánsnő alakjában a népe kicsikart szeretetét élvező Izabella közelébe jutni. A királynő azonban fejvesztés terhe mellett kötelezi a kislányt a főtorreádor és a főbika felkutatására.

Hőseink megpróbálják rávenni a két barátot, hogy színleljenek egy véres viadalt. De mivel jobban szeretik egymást, mint a képmutatást, a csel nem sikerül. Kénytelenek tovább menekülni, s bebizonyosodik, hogy Dakszilon még léghajónak is kiváló. Már éppen légi katasztrófa fenyeget, mikor egy varázslatos fordulat után újra a képek között találják magukat és barátaikat. És a végén kiderül, hogy a boldogságnak egyszerű a titka.

Külön köszönet Dr. Vekerdy Tamásnak